„Egyszerűen üzlet”

A HTCC részvétele a Kínában megrendezett Chongqing Tourism Expo-n

Hírek // 2018.06.22

2018. június 8-10.között egy nagy horderejű turisztikai kiállítás került Chongqingban megrendezésre, a Yuelai International Expo Center területén.A kiállítás fő célja, hogy a kiállító cégek a nagyközönség részére bemutathassák termékeiket és szolgáltatásaikat, és tájékoztassák az érdeklődőket a piacon elérhető, elsősorban turisztikai megoldásokról. A rendezvény kitűnő terepet biztosított az üzletfejlesztésre és a kapcsolatok építésére is.

Kép #1.jpg



A kiállítói terület összesen két csarnokból állt,és összesen mintegy 23 000 négyzetméternyi területen várták a kiállítók a közönséget, több mint 87 000 látogatót.A Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) is aktívan részt vett az eseményen, és a helyi magyar főkonzulátus jóvoltából rendelkezésre bocsájtott standon mutatta be partnerei termékeit: a polcokon helyet kaptak talajkondicionáló termékek, magyar ásványvizek, különféle étrend-kiegészítők, és olyan hungarikumok is, mint például a paprikakészítmények.


Kép #2.jpg

Fülöp Ferenc, a HTCC csungkingi képviseletének vezetője sikeres tárgyalásokat folytatott a partner cégek termékei és technológiái iránt érdeklődő helyi üzletemberekkel, és elmondta, hogy a kiállításon történő megjelenés is nagyban hozzá fog reményei szerint járulni a helyi lehetőségek eredményes kiaknázásához, valamint a HTCC jövőbeni kínai sikereihez.
 

Megosztás: