A feltörekvő Marokkó?

Hírek // 2014.09.12

A király 2014. augusztus 20-i beszéde nagy hatással volt az emberekre. Mint látomással bíró államfő, az uralkodó arra kérte a gazdasági élet minden szereplőjét, hogy duplázzák meg erőfeszítéseiket, hogy a gazdasági kiválóságot, a jó teljesítmény stabilizálják a változó gazdasági és geopolitikai helyzetben. A már beindított stratégia megteremtette, lerakta az egészséges és tartós növekedés alapjait annak köszönhetően, hogy ez a stratégia termékeny ipari és szociális környezetet, feltételeket teremtett.

A Les Plans Emergence (ipar), a Halieutis (halászat), a zöld Marokkó, a PEMS és a Promasol (napenergia) a Rawaj (kereskedelem és elosztás), valamint az összes többi, a Vision 2020 (Horizont 2020) -ba bevett program, hogy csak ezeket idézzük, már konkrét eredményeket hoztak.

Az idegenforgalomban például Marokkó az egyedüli célpont volt, amelyik több, mint 6 %-os növekedést produkált egy olyan időszakban, amikor az idegenforgalom világpiaci méretekben, átlagban 5 %-kal csökkent.

Ennek alapján feltörekvő országnak minősíthetjük-e Marokkót? Egy bizonyos, tisztán gazdasági szempontból van egyfajta terminológiai zavartság a "feltörekvő gazdaság", amelyik önmagát két alcsoportra osztja, a "feltörekvő országok", ami politikai elnevezés, és a "feltörekvő piacok", amelyik a kereskedelmi jellegű megközelítést tükrözi. Csak a közepes jövedelmű országok (PRI, ahol az éves jövedelem 996 USD és 12 195 USD /fő között mozog) és a legkevésbé fejlett országok (PMA, ahol az éves jövedelem kisebb, vagy egyenlő 996 USD/fő-vel ) rendelkeznek a nemzetközi gazdasági intézmények által meghatározott egyértelmű elnevezéssel. A gazdasági szakirodalomban egyfajta zavar uralkodik azt illetően, hogy mi tartozik az úgynevezett feltörekvő országok fogalmába, a fogalom meddig terjed. Az első kísérlet egy feltörekvő gazdaság hivatalos meghatározására 1981-ben történt a Nemzetközi Pénzügyi Korporáció (IFC) részéről, amikor az előrehaladott fejlettségű, harmadik-világbeli országok számára beindították az első közös alapot (Mutual Fund). Ugyanezen időszakban bizonyította be a négy ázsiai sárkány megjelenése (Hong Kong, Tajvan, Dél Korea, Szingapúr) a korszak közgazdászainak, hogy ezen úgynevezett feltörekvő országok megtörhetik a fejlett országok gazdaságainak vezető szerepét a nemzetközi színtéren, mindezt egy offenzív iparosítási stratégiának köszönhetően.
Való igaz, a négy sárkány ipari felemelkedése a főbb agrárreformokkal kezdődött, és ezek nyitották meg az utat a középosztály létrehozásához, ami elengedhetetlen feltétel a kereslet megteremtéséhez.

Ez az ipari stratégia, amit a japán modellről másoltak, azt a célt szolgálta, hogy futassa fel a z exportot, és ennél fogva elsősorban egy nagy piacot célzott, a nemzetközit, és nem csupán a szűk hazait.

A termékválaszték bővítése, a munkaerő relatív olcsósága és versenyképessége jelentette komparatív előnyök, illetve a saját valutáik sorban az adott országok felemelkedéséhez vezetett. Ahelyett, hogy a technológiai újítások passzív befogadói lettek volna, ezen országok magukévá tették a fejlett országok termelési eszközeit. Ez a szédítő emelkedés nem lett volna lehetséges egy stabil magán és állami partnerség nélkül: az állam megteremti az ipari infrastruktúrát, egy hosszú távú stratégia jegyében kiválasztja az előremutató gazdasági ágazatokat a globális igények figyelembevételével, protekcionista intézkedéseket kényszerít ki, és ügyel arra, hogy az emberi erőforrást megfelelően használják fel. A magánszektor pedig innovációt szervez, befektet, tárgyal, tökéletesedik és neki indul a piacok meghódításának. Valójában egy társadalmi modellről van szó, amelyik megkérdőjelezhetetlen eredményeket produkált: 1987 és 1997 között a négy országban az éves növekedés szinte "szégyenteljes", több, mint 9 %-os volt, az írástudók aránya állandó emelkedett és a társadalmi egyenlőtlenségek jelentősen csökkentek.
Még ha a gazdasági válság végig is söpört Dél- Kelet Ázsiában 1997-ben, és rámutatott a hatályos pénzügyi modell korlátaira, minden jel szerint időszerű felidézni, hogy e gazdasági vihar mély okai a piac növekedése ellenőrzésének hiányában rejlettek. Hasonló jelenségeket Latin-Amerikában is megfigyelhettek (a mexikói válság 1994-ben, az argentin válság 1998-ban...) Ami Marokkót illeti, az ország bizonyította, hogy elérte azt a pontot, amikor bebizonyítja biztosan feltörekvő gazdasági jellegét. Ez bizonyára nem a végső cél, mert nem szabad semmiképpen sem elfedni a társadalmi egyenlőtlenségeket, amelyek továbbra is mélyülnek, a Policy mix ellenére, amelyet a kormány 2011 óta felvállalt.

Egyetérthetünk abban, hogy Marokkó csatlakozása az ún. feltörekvő országokhoz nem valósulhat meg az agresszív gazdasági növekedés (az ázsiai növekedési modell) és a gazdasági eredmények jobb elosztását garantáló társadalmi igazságosság felé elmozdulás közötti szigorú konvergencia nélkül.